Bortörténelem 2.
A bor elterjedése 
Egyiptomban, Mezopotámiában, Indiában, Kínában, a későbbi történelem alakulásában igen fontos szerepet betöltő birodalmak népei előszeretettel fogyasztották a bort, amit isteni eredete miatt, illetve kisebb mennyisége miatt is nagy becsben tartottak, nem ritkán áldozati italként, a kiválasztott rétegek italaként emlegették. A nagy ókori civilizációk magterületei gyorsan kisugározták a környező népek irányába mind a műveltségi, mind tudományos, kulturális értékeiket, s velük együtt terjedhetett, viszonylag gyorsan a borkészítés ismerete is.
A nagyobb birodalmak fel és leszálló hatalmi pozíciói néhány kisebb nép csillagát is felemelték. Így válhatott átmenetileg centrumtérséggé Fönícia, a Zsidó állam, valamint Kis-Ázsia kisebb államalakulatai (pl:a hettiták birodalma). Ezek a népek is előszeretettel itták a bort, sőt a föníciaiak – kik az ókor egyik legnagyobb hajós népe volt -, hamar eljuttatták a kedvelt italt a Földközi-tenger térségébe.
Az európai partokon, Észak-Afrikában létesített kereskedelmi telepek, városok a Kr. e. I. évezredre mindenhová elvitték a bort, s vele együtt annak készítési módszereit is. Ha megvizsgáljuk hogy került a nemes ital Európába, valószínűsíthetjük, hogy nem csupán a föníciai hajósok szállítmányaként vagy a kis-Ázsiai szorosokon átkelő kereskedők révén érkezett ide. Régészeti kutatások bizonyítják, hogy kisebb volumenben ugyan de a mediterrán térségben, valószínűleg függetlenül a keleti beáramlástól is készíthettek bort. Ne feledjük azonban, hogy az európai történelmet megalapozó görög törzsek, a titokzatos etruszkok, majd később az Itáliába érkező „latin” népek is Ázsiából érkeztek, hosszú, több évszázados vándorlási folyamat végeztével, valamikor a Kr. e. II. évezred fordulóján. Természetesen ők is magukkal hozták a szőlő és a bor ismerettét és szeretetét. Nem beszélve a Kréta szigetén kiépülő Mínoszi civilizációról, akik leginkább egyiptomi hatásra értek műveltségük és kultúrájuk csúcsaira, valószínűleg a borkészítés ismereteit is az „anyaországból” merítve.
A többirányú lehetőségek tehát adva voltak, viszont az tény hogy a tengerpartoktól távolabb, Európa belsejébe csak lassabban jutott el a bor, s elterjedésében a későbbi nagy borivó kultúrák, a görögök és a rómaiak játszották a főszerepet.
Az ókori görögök és a bor 
Az ókori görög államok területére is hamar megérkezett a keleten már jól ismert borkultúra. Tény, hogy a görögök már a Kr.e. II. évezredben is készítettek bort, amit már csak az is feltételez, hogy a görög törzsek (akhájok, jónok, dórok…stb.) maguk is keletről vándoroltak be új hazájukba és ismerhették a bor készítésének alapjait.
Az igazi fejlődést a Kréta szigetén kialakuló, valószínűleg jelentős egyiptomi kulturális behatással bíró Mínoszi civilizáció és a legendákba vesző Mükénéi civilizáció virágkora hozta meg. A borfogyasztás kultúrája, a borkészítés legmodernebb, valószínűleg egyiptomi módszerei eddigre, a Kr. e. 13. századig meghonosodtak.
A következő századok átmeneti zűrzavaros időszaka, a háborúk, népmozgások és a városállamok önállósodási folyamata visszaszorította a fejlett civilizációt, de egy teljesen más fejlődési szakasz kezdetét is jelentette. A legismertebb, erős városállamok gyorsan fejlődésnek indultak, Athén, Spárta, Korintosz, Théba kiemelkedtek, sőt a Földközi –tenger medencéjében gyarmatvárosokat is hoztak létre, megalapozva ezzel a hellén kultúra alapjait, szinte az egész Mediterráneumban. Észak-Afrikában, Hispániában, Dél-Itáliában, Dalmáciában, a mai francia partoknál pezsgő kereskedő városok alapultak, a görög kereskedelmi hajók ontották a különféle terményeket, kereskedelmi cikkeket, köztük az amforákban szállított, értékes italt a bort is.
Az elsüllyedt, s feltárt hajóroncsok sokat elárulnak ezekről a borokról, amelyeket akár több száz literes agyagedényekben is szállíthattak. Tetejüket légmentesen tudták lezárni, valószínűleg méhviasszal, gyantával kezelt vászondarabbal és természetesen cseréptetővel, amit szorosan kötelekkel rögzítettek is. A korabeli leírásokból tudjuk, hogy göröghon szinte minden szigete, tája jó borokat termett, feljegyezték a szamoszi, leszboszi, kioszi, taszoszi, attikai borokat, s több bort gyógyszerként is ismertek. Erről bővebben olvashatunk a bor-neked Borlexikonjában is.
Valószínűleg a görögök már megkülönböztették a száraz és édes bort, s a minőségben is igyekeztek különbséget tenni. Volt auszterosz (száraz) és mezosz (átlagos, közepes) boruk. A bort előszeretettel fogyasztották vízzel, forrásvízzel hígítva, s barbárnak tartották azokat, akik tisztán élvezték a nemes italt. Viszont nagyon is ügyeltek a borok tisztaságára, ezt különböző néha furcsának tűnő adalékanyaggal érték el. A gyantával kezelt bor, mely tiszta és tartós lett ma is ismert, retsina néven. A borokat fűszerekkel, mézzel, tengervízzel ízesítették. A vízzel történő 2-3 szoros higítást nem a pohárban végezték, hanem keverőedényekben, amelyből aztán az ivóedényekbe merték a bort. S, hogy milyenek lehettek az ókori borok, a kedves olvasó erről is megtudhat még néhány érdekességet a Borlexikon borról szóló fejezeteiben.
A borok erőssége is változatos volt, a higítást is ez szerint alkalmazták. Hérodotosz szerint például a trákiai borok olyan erősek voltak, hogy némi túlzással 20 szorosan higítva kellett őket fogyasztani. A görögök egyébként szinte minden nap ittak bort, amit többféle néven is illettek. Általánosan az oinosz szót használták rá, de a jó minőségű, tiszta, nemes borokat ganosznak is nevezték, amely beszédes módon csillogást, vidám, szép látványt is jelentett egyben. A nők nem igen élvezhették a borokat, általában rossz szemmel nézték, ha valamely nőszemély alkoholt fogyasztott, bár a szabályok a századok múlásával finomodtak. Nagy Sándor korából pedig már tudunk olyan nőkről, akik borivó versenyeken képesek voltak asztal alá inni férfiembereket is.
A fiatal férfiak kedvelt összejövetelei voltak a szümphoziumok, amelyek lényegében borivásra szakosodott, lerészegedést eredményező „házibulik” voltak. Ezek leírásaiból sokféle borivási szokásra fény derül. A házigazda töltötte be a legfontosabb szerepet, mivel tőle függött, hogy milyen arányban keverjék a borokat vízzel. Ha a cél a gyors mámor elérése volt, nem igen került a keverőedénybe víz, ha sokáig tartott az összejövetel inkább vizezték a borokat. Az első poharak bizonyosan erősebbek lehettek, hogy a hangulat oldódjon és fokozódjon. A házigazda, ki az egész ceremónia mestere is volt egyben az első kortyot a földre löttyintette, s felajánlotta az isteneknek, főként természetesen a bor és mámor kedvelt istenének Dionüsszosznak. Az ezután elkezdődő ivászat és lakoma, amelyeket gyakran zenészek és táncosnők is kísértek, inkább egyfajta borgőzös orgiára emlékeztettek, nem pedig a szimphózium mai értelemben vett tudományos tanácskozásaira. Szókratész a híres filozófus is részt vett ilyen találkozókon, s le is írta vélekedését a túlzott borfogyasztás veszélyeiről.
A történetírás lejegyzett nagy görög alkoholfogyasztókat kik óriási mennyiségű bort fogyasztottak életükben. Ilyen volt például a Kr. e. 5. században élt Kalliasz, kinek a neve a perzsa háborúkat lezáró béke összehozásában játszott szerepe miatt ismert, de iszákossága és hírhedt boros összejövetelei miatt vált hírhedtté. Nagy Sándor, a macedónok nagy uralkodója sem vetette meg az istenek italát, többször említették alkoholos ámokfutásait, amelyek egyikén még saját barátját is megölte. Máskor pedig több napos tivornyáit több napos mély alvás követte. Nem kizárt az sem, hogy halálát, igen fiatalon alkoholmérgezés okozta, bár az sem lehetetlen, hogy a borba titokban belekevert méreg végzett vele, amely gyakori módszere volt a gyilkosságoknak a borkedvelő görögök, makedónok körében. Magát Szókratészt is egy pohár borba kevert bürökkel (erősen mérgező növényi nedv, amely lassú és fájdalmas bénulásos és fulladásos halát okozott) végezték ki, miután vétkesnek találták a fiatalok megrontása bűntettében.
A görög borkultúra tehát egészen sokrétű volt, amit a vallási rituálék és az istenkultuszok is erősítettek. Nem véletlen, hogy a legnépszerűbb istenek egyike volt Dionüsszosz, aki a bor, mámor és a jókedvű szórakozás istensége is volt egy személyben. A neki felajánlott bor áldozatok, az ünnepek sokasága a nép vidámságát, életszeretetét jelképezte, amely a rómaiak vallási kultuszában is tovább élt, sőt a keresztény európai civilizáció is sokat átvett ezekből az ünnepekből.
Forrás: borneked.hu
Kép: boraszportal.hu
megaport.hu