Csilivilága

Kézműves Ajándékok-Boros termékek-Kovácsoltvas-Parfüm

  • Üzlet
  • Érdekesség
  • Csilla Virág
  • Ajánlat Neked!
  • Kosár
    • Pénztár
  • Kapcsolat

Üvegékszerek

2020-06-09 by Csilla@
Share

Kiss Ferenc üvegműves

Kiss Ferenc

1957-ben születtem Hódmezővásárhelyen.

1975-ben, Szegeden a József Attila Tudományegyetem üvegtechnikai műhelyében ismerkedtem meg az üvegművességgel. Itt laboratóriumi eszközök készítését tanultam.

1983-ban alapítottam saját vállalkozásom. Eleinte laboratóriumi eszközöket, egyedi tervezésű dísztárgyakat készítettem, vázákat, gyertyatartókat, olajmécseseket.

Alapanyagként üvegcsövet használok, ezt lángban forgatva hevítem,majd az eltervezett méretre ,alakra formázom fúvással, húzással, lapítással.

Az általam készített tárgyak nagy része 1989-től a Képző-és Iparművészeti Lektorátus zsűrije által elfogadott, meghatározott darabszámban előállítható termék.

Hogyan készül?

Üvegékszereim színes üveglapokból, rudakból készülnek, mind egyedi tervezésűek, elkészítése megegyezik a muránói mesterek által alkalmazott technikával. Alapanyagként, a különleges eljárással készült dichroic üveget használom. Így egyesítve a hagyományos eljárást, korunk legmodernebb találmányával .

A dichroich üveg:
Az alapüvegre vákuumkamrában viszik fel a rétegeket, elektronsugárral porlasztott szilíciumba keverve a különböző fémeket és fém oxidokat, amelyek az üvegen kicsapódva csillogó bevonatot alkotnak. Egy-egy réteg meglehetősen vékony, mindössze 750-900 nanométer, és összesen 30-50 réteget visznek fel az alapüvegre. Bevonatként és egyben színezésként például aranyat, ezüstöt, illetve titán-, króm-, alumínium-, cirkónium-, és magnéziumoxidot alkalmaznak.

Az üveget gázláng fölött, négy rétegben olvasztom egymásra, grafitlappal lapítom, majd az előre eltervezett formára nyújtom, hajlítom. Mivel a munkám során sablont nem használok, minden darab egyedi, formájú, szín összeállítású.

Az elkészült darabokat utólag kemencében hőkezelési eljárással feszültség- mentesítem.

A medálokon a képen látható egyedi azonosító jel található, melyet az üveg olvadt állapotában préselek az ékszerek hátoldalába.

Az elkészült medálokat impregnált pamut zsinórra fűzöm. A nyakláncokhoz, fülbevalókhoz használt fém kellékek ródium bevonatúak, így fémérzékenyek is használhatják.

A gyűrűk alapja saválló acélból készül, antiallergén, nem oxidálódik, idővel sem színeződik el.

Posted in: csilivilaga Tagged: ajándék születésnapra, üvegékszer, üvegékszer fülbevaló, üvegékszer gyűrű, üvegékszer nyaklánc, üvegékszer szett, üvegékszer-ajándék

AKTUÁLIS !

A szállítás 2 490 Ft

INGYENES SZÁLLÍTÁS 50000 Ft-TÓL!!!

50 000 Ft feletti Rendelés Esetén INGYENES a szállítás !!

Ezt Keresem…

×

Termékkategóriák

  • Boros,Pálinkás termékek (51)
  • Egyéb (1)
  • Egyedi Ékszerek (71)
    • Kis medál (41)
    • Nagy medál (16)
    • Üvegékszer szett (13)
  • Fm férfi parfüm Pure (2)
  • Fm férfi parfüm Pure Royal (1)
  • Fm női parfüm Pure (3)
  • Fm női parfüm Pure Royal (0)
  • Karácsony (10)
  • Kávék Teák (0)
  • kézműves termékek (17)
  • Kovácsoltvas termékek (45)
  • Levendulás termékek (45)
  • növényi szappan (4)
  • órák (18)
  • Organikus Parfümök (11)
  • parfüm (0)
  • Prouve Férfi Parfümök (22)
  • Prouve Női Parfümök (29)
  • Virágbögre (3)
  • Virágbox (6)

Telefonszám:06 30 466 87 27

20% parfüm 20% parfümolaj ajándék alkalomra ajándékozás ajándék születésnapra ajándékötlet borajánló borkiegészítők Borok-ételek harmónia 3.rész boros ajándékok boros ajándékoko boros ajándék születésnapra boros ajándékötletek borospohár ekszer fehérbor Francia kézműves parfümök Francia parfüm Karácsony karácsonyi ajándékok kovácsoltvas virágtartók kézműves parfüm kézműves parfümök Kézműves Prouve parfüm levendula Lila szín minőségi parfüm névnapra parfüm ajándékba parfüm férfiaknak parfüm nőknek parfümök prouve parfüm pálinkás ajándékok pálinkás készlet pálinkás pohár számmisztika 2022 Tavaszi megújulás természetes összetevők Téli napforduló ékszer ajándékba üvegnyaklánc üvegékszer üvegékszerek üvegékszer nyaklánc

Ha Kérdésed Van Itt Elérsz: Telefon:06 30 466 87 27 iroda@magyarbor.net

Kosaramban ez van MOST

Termék címkék

Ajandek tippek ajándék ajándék alkalomra ajándék barátnőnek ajándék férfiaknak ajándék karácsonyra ajándék neked ajándék névnapra ajándék nőknek ajándék születésnapra ajándékötlet ajándék ötletek anyák napjára barátnőnek egyedi ajándék egyedi ékszer egyedi ékszer-üvegékszer.ajándékötletek egyedi üvegékszerek férfi parfüm karácsonyi ajándék karácsonyi ajándékötlet karácsonyra kerti virágtartó kovácsoltvas virágtartó kovácsoltvas virágtartó állvány különleges ajándék lakásdekoráció levendulás ajándék mi legyen a fa alatt minőségi parfüm muranoi üveg ékszerek Nyaklánc Névnapra női parfüm parfüm ajándékba parfüm hódításhoz parfüm születésnapra pálinkás pohár Randiparfüm születésnapra vintage ajándék virágtartó állvány Üvegékszer évfordulóra üvegmedál

Miért éppen mi?

Prouve parfümök 20%-os parfümolaj tartalmúak
Egyedi kézműves ékszereket kínálunk,
ahol nincs két egyforma
Kovácsolt vas rózsáink mesteri kidolgozásúak
Akár ingyenes kiszállítással is !
Folyamatosan bővülő kínálat
Termékeink személyre szabhatóak

Termékkategóriák

  • Boros,Pálinkás termékek (51)
  • Egyéb (1)
  • Egyedi Ékszerek (71)
    • Kis medál (41)
    • Nagy medál (16)
    • Üvegékszer szett (13)
  • Fm férfi parfüm Pure (2)
  • Fm férfi parfüm Pure Royal (1)
  • Fm női parfüm Pure (3)
  • Fm női parfüm Pure Royal (0)
  • Karácsony (10)
  • Kávék Teák (0)
  • kézműves termékek (17)
  • Kovácsoltvas termékek (45)
  • Levendulás termékek (45)
  • növényi szappan (4)
  • órák (18)
  • Organikus Parfümök (11)
  • parfüm (0)
  • Prouve Férfi Parfümök (22)
  • Prouve Női Parfümök (29)
  • Virágbögre (3)
  • Virágbox (6)
  • Adatkezelési tájékoztató
  • ASZF

Copyright © 2025 Csilivilága.

Shopping WordPress Theme by themehall.com

Share
Share
Szia! Tájékoztatlak, hogy a csilivilaga.hu honlap sütiket használ. Az oldal további használatával tudomásul veszed ezt.ElfogadomBővebben...